A magyar nemzeti autosztereotípia átalakítása

---

Írta: Németh Marika

 

 

 

A nemzeti autosztereotípia érdemben befolyásolja elképzelésünket a nemzet lehetőségeiről, arról, hogy mire vagyunk hivatottak, hol a helyünk és mit érhetünk el a világban gazdaságilag és kulturális szempontból egyaránt. A nemzeti autosztereotípia egyben „nemzeti önbizalom és hivatástudat”, s mint ilyen, meghatározó erővel bír cselekvéseinkre és jövőképünkre. Koherens képet mutató nemzeti autosztereotípia a nemzet fejlődésének feltétele, mibenléte pedig az egész magyar társadalmat érintő ügy, mellyel, jelentőségéből adódóan, nem csak kutatói műhelyekben, elméleti síkon kell foglalkozni, hanem alakítása szempontjából gyakorlati megoldásokat is fel kellene állítani. A pontos nemzetkép felmérése után, a kapott eredményekre építve definiálni lehet azt az autosztereotípia rendszert, ami biztosítja a koherensebb, jobb jövőképpel rendelkező magyarság önértékelését. Marketinges nyelven szólva „ki kellene találni” és „pozícionálni” kellene a XXI. századi magyar nemzetet.

 

A mai szociálpszichológia már tényként kezeli, hogy a nemzeti autosztereotípiáknak nagy szerepük van a szociális információk feldolgozásában és az önértékelésben. Tajfel és Turner fogalmazták meg ezt elsőként, az úgynevezett társadalmi identitás elméletben (social identity theory), mely többek között azt állítja, hogy pozitív önértékelésünk feltétele, hogy saját nemzetünk csak értékes tulajdonságokkal legyen felruházva. A saját csoport felértékelése önmagunk érdekét és védelmét szolgálja és elengedhetetlen feltétele az életképes nemzet-tudatnak (Turner 1978: 105).

 

A saját csoport felértékelése mellett az autosztereotípia másik funkciója az ön megkülönböztetés. Az az igény, hogy konzekvens öndefiníciónk legyen, arra késztet bennünket, hogy önmagunkra alkalmazzuk saját csoportunk látni vélt vagy elvárt jellemzőit. Ez részben önjellemzés, de egyben előírás is a magunk számára magatartásban, gondolkodási módban és cselekvésben.

 

Az erős nemzeti autosztereotípiának fontos szerepe van a csoporton belüli kommunikációban, és ezzel a csoport kohéziójában is. Gondoljunk csak a hétköznapi beszédben is előforduló utalásokra, melyek olyan eseményekről szólnak, melyekről a csoporton belül mindannyian tudunk és egyformán értelmezünk, vagy a viccekre, melyeket, csak a csoporton belüliek értenek. Ilyen mozzanatok alkalmával derül ki legvilágosabban a csoporttagok számára az összetartozás, s így ez erősíti legjobban a csoporton belül az összetartozás érzését. Csepeli György Szociálpszichológia című könyvében arra mutat rá, hogy több kutató (Cooley, Simmel, Pataki, Cartwright, Elton Mayo), több irányból közelítve a csoportképződés leírásához, végül ugyanarra az eredményre jutott: a csoportok két fő dimenzió mentén írhatók le, a produktivitás és a szolidaritás mentén. A nemzet, mint csoport esetében, a közös sors, a történelmi és gazdasági összetartozás, az egy földrajzi határon belül élés révén valósul meg a szolidaritás. És minél erősebb a tagok közötti szolidaritás, annál eredményesebb a csoport, annál közelebb tud kerülni a csoportcélokhoz. „A csoportcélok elfogadása akkor következik be, ha ezek a célok a tagok társadalmilag meghatározott szükségleteiben gyökereznek” (Csepeli 1997: 409). S mi lehetne erősebb társadalmi szükséglet mint a nemzethez való tartozás?

 

Egy adott társadalom jellegzetességei, mint például az ipar fejlettsége, a társadalom hatékonysága, az életszínvonal, mind emberi vonásokból állnak össze: például a szorgalom, a tolerancia, vagy éppenséggel az egyén saját sorsa iránti felelőssége. A sztereotípiák, így az autosztereotípiák is, befolyásolják a társadalmi cselekvéseket, és az egyéni motivációk, normák és értékek direkt kontrolljaként működnek. Ebből adódóan a nemzeti jellemvonások erős összefüggést mutatnak a nép - nemzet gazdasági és kulturális eredményeivel, s így a nemzeti autosztereotípiával is, ami – mint fentebb jeleztem – erős hatással van a nemzeti karakterre.

 

A nemzeti karakter pozitív és világos önmegfogalmazásának tehát, óriási szerepe van a nemzet felemelkedésében, büszkeség-érzetében és a nemzeti összetartozásban egyaránt.

 

Felmerül tehát a kérdés: hogyan látja ma önmagát a magyar nemzet, és – amennyiben negatívan – akkor megváltoztatható-e ez a nemzetkép, megváltoztatható-e az autosztereotípia?

 

A történelem folyamán a legkorábbi karakterleírást a bizánci császár, Bölcs Leó készítette a magyarokról. Véleménye szerint honfoglaló őseink szabadság szeretőek és bátrak voltak, némi álnoksággal és ravasz politizálással megtoldva. Ezer évvel később Rónay Jácint hasonlóan festette le népét, ő is kiemelte a magyarok haza- és szabadságszeretetét, bátorságát, vendégszeretetét, ám lobbanékonyságát és képmutatását is (Hunyady 2005: 211).

 

A magyar nemzeti autosztereotípia kialakulásában elsődleges szerepet játszik a történelem. A vereségek és veszteségek okainak keresése főleg a trianoni békediktátum, később a második világháború elvesztése után vált hangsúlyossá az elit gondolkodásában, majd a közgondolkodásban is. Szekfű Gyula, Németh László, Bibó István egyaránt a magyar jellemben látták a veszteségek okait (Dénes 1999: 141-150, 213-221).

 

Nemzeti sztereotípiák kutatásával Magyarországon 1970 körül kezdtek el foglalkozni, de az egész magyar kultúrnemzetre kiterjedő felmérések 1997-99-ből származnak. A Kárpát Projekt kutatássorozatot Magyarországon, Erdélyben és Dél-Szlovákiában élő magyarok körében végezték el. A projekt célja annak vizsgálata volt, hogy a politikai határok képesek-e kulturálisan egymáshoz tartozó nemzeti csoportokat szétválasztani. Jelen dolgozat azonban nem ebből a szempontból kívánja értelmezni az eredményeket, hanem a magyar nemzet autosztereotípiáinak a megismerése szempontjából, valamint a nemzeten belüli esetleges különbségek kiszűrése szempontjából.

 

Az 1. táblázat alapjául az a kérdéscsokor szolgál, amelyben a válaszadóknak azt kellett megbecsülniük, hogy az egyes jellemvonások milyen gyakorisággal fordulnak elő a saját csoport tagjai között (ELTE TSzSz: 12).

 

1. táblázat. A Kárpát-medencében élő magyarok önértékelése

 

%	magyarok Magyarországon	magyarok Erdélyben	magyarok Dél-Szlovákiában
intelligens	45	56	54
versenyszellemű	40	54	54
tehetetlen	26	28	21
lusta	33	25	19
segítőkész	41	54	59
toleráns	35	50	60
erőszakos	33	32	20
önző	40	37	24

 

 

Az adatok tanúsága szerint a magyar nemzetet, a politikai határok megosztják az autosztereotípiák tekintetében. Legpozitívabban a szlovákiai magyarok gondolkodnak önmagukról: kiemelkedően segítőkésznek, toleránsnak, intelligensnek és versenyszelleműnek tartják önmagukat. A negatív jellemzőket elutasítják, legkevésbé sem gondolják, hogy lusták, erőszakosak vagy önzők lennének. Az erdélyi magyarok szintén pozitívan gondolkodnak önmagukról intelligencia, versenyszellem, segítőkészség és tolerancia tekintetében, ugyanakkor körükben minden harmadik megkérdezett vélekedett úgy saját csoportjának tagjairól, hogy erőszakosak és önzőek. A magyarországi magyarok rendkívül negatívan vélekednek önmagukról szinte minden tekintetben. Az intelligencia hiányával, tehetetlenséggel, és alacsony versenyszellemmel jellemzik önmagukat. Emellett pedig önzőnek és lustának is ítélik saját csoportjukat (Csepeli 2002: 83-84).

 

Az anyaországban élő és a határokon túli magyarok csoportjai önértékelés tekintetében jelentősen különböznek tehát egymástól, ezért amikor a továbbiakban attitűd szerint vizsgáljuk a magyar önértékelést, a három csoportot továbbra is külön-külön elemezzük. A következőkben a Csepeli és munkatársai (2002) által kialakított attitűdklasztereket, pontosabban a klaszterek csoporton belüli arányát, vizsgáljuk. A csoportok kialakításához, a szerzők két dimenzióba vonták össze az előbbiekben leírt nyolc jellemzőt. A kompetencia dimenziót az intelligens, versenyszellemű, tehetetlen és lusta jellemzők összevonásával nyerték, míg a moralitás dimenziót a segítőkész, toleráns, erőszakos és önző összevonásával. Az így kialakított klaszterek az alábbiak szerint alakultak.

 

Az „önelégült” a leggyakoribb típus (41%), akiket magas kompetencia és moralitás jellemez. Olyan személyek kerültek ebbe a csoportba, akik általában pozitívan vélekednek önmagukról. A második legnépesebb csoport a „közösségi”-nek nevezett csoport (24%), melybe azok tartoznak, akik önmagukra nézve jellemzőnek tartják a hangsúlyos közösségi értékeken túl a kompetencia hiányát is. Az „erkölcsi fölény” elnevezésű csoport (15%) csupán a kompetencia tekintetében különbözik az előző csoporttól: előbbiek negatívan vélekedtek saját kompetenciájukról, utóbbiak önképében viszont a kompetencia nem játszik szerepet. A saját csoportról legnegatívabban vélekedők az „önutálat” nevű csoportba kerültek (13%). A legutolsó csoport. az „önigazolás” nevű csoport, a legkisebb létszámú (6%). Általában pozitív önkép jellemzi a tagjait, de az „önelégült” csoporttól eltérően, magas önzéssel és erőszakossággal vádolják önmagukat.

 

A három csoportot e dimenziók mentén vizsgálva, még szembetűnőbbek a különbségek a politikai határon belüliek és a kívül rekedtek között. Az erdélyiek és a szlovákiai magyarok fele a „közösségi” vagy „erkölcsi fölény” csoportba sorolható, mely csoportok számára fontos a saját közösség, a tolerancia egymás iránt, a másik támogatása. Ezzel szemben a határon belüliek rendkívül individualistáknak bizonyulnak. Az anyaországiak csoportjában csupán 12% azok aránya, akik számára fontos a közösség, és 60% azok aránya, akik az önelégült csoportba tartoznak.

 

 

2. táblázat. Nemzeti autosztereotípia mintázatok a kisebbségben és többségben élő magyarok között

 

	Magyarok
	Erdélyben	Dél-Szlovákiában	Magyarországon
közösségi	25	38	5
erkölcsi fölény	25	11	7
önutálat	13	10	18
önigazolás	7	3	10
önelégült	30	38	60

Forrás: Csepeli 2002: 88

 

Mindent egybevetve, a teljes magyar nemzet tekintetében, úgy tűnik, különbség van a határokon belül és a határokon kívül rekedt magyarok autosztereotípiáiban. A kisebbségi lét láthatóan jobb környezetet biztosított az egészségesnek mondható autosztereotípiák kialakításában. A saját csoport felértékelése, a közös kultúra, és az összetartás hangsúlyozása, a felmérés alapján jó védekezési stratégiának tűnik a többségi érdekérvényesítéssel szemben. Ez lehet talán az oka, hogy a határokon túl élő két legnagyobb magyar kisebbség mérhetően pozitívabb önértékeléssel és közösség-tudattal rendelkezik, mint az anyaországiak. A továbbiakban részletesebben foglalkozunk az anyaországban élő magyarok autosztereotípiáinak vizsgálatával.

 

Hunyady György A nemzetek jelleme és a nemzeti sztereotípiák című előadásában két, Magyarországon végzett kutatásáról számol be, melyekben olyan véleményvizsgáló skálát alkalmazott, amely azt mérte, hogy az emberek mennyiben gondolják azt, hogy társadalmunkban a kontraszelekció érvényesül. A vizsgálatokat 2002-ben és 2004-ben végezte, és mindkét alkalommal azt találta, hogy a magyar társadalomban a kontraszelekció működése igen széles körben elfogadott: „Ez a hazai, kritikus, keserű helyzetjellemzés egyébként beleillik abba a pesszimizmusba hajló világképbe, amely a honfitársainkat – egybecsengő eredmények tanúsága szerint – hosszabb ideje, több vonatkozásban jellemzi” (Hunyady, 2005: 214).

 

Hasonlóan látja Hankiss Elemér is a magyar embernek saját nemzetéről alakított képét. „Ez a megkeseredett, önfelmentő, önsajnáló fáradtság, ez a jelenkori patópálság vagy oblomovizmus, ez a kényelmes és renyhe kishitűség a mai magyar társadalom legsúlyosabb és legveszélyesebb betegségtünete. És a pozitív változások egyik legfőbb akadálya” (Hankiss 2005).

 

Közelítve a dolgozat elején feltett első kérdéshez (hogy hogyan látja ma önmagát a magyar nemzet?) csak részben adhatunk pozitív választ. A határon túliak viszonylag magas önbecsülése mellett, az anyaországi magyarság autosztereotípiái a saját csoport elmarasztalásával jellemezhetőek. Napjainkban az autosztereotípiák legfőbb karaktervonásai az individualizmushoz és a kishitűséghez kapcsolódnak.

 

Hankiss idézett írásában arra is rámutatott, hogy a negatív önjellemzés a nemzeti fejlődés gátja. Márpedig ha így van, akkor ezen változtatni kellene. Ha egyáltalán lehet. És ezzel jutunk el a fentebb feltett második kérdéshez, miszerint változhat-e a nemzeti autosztereotípia.

 

A heterosztereotípia változása akkor következhet be, ha a sztereotípiát alkotó megfigyelő személyes tapasztalatokat gyűjt az adott csoporttal kapcsolatban (Hunyady 1996: 8). Mindazonáltal megjegyzendő, hogy egy-két személyes tapasztalat esetén hajlamosabbak vagyunk a konkrét személyt (vagy esetet) inkább kivételnek tekinteni, és továbbra is fenntartani a csoportról alkotott véleményünket.

 

Amellett kívánok érvelni, hogy a személyes tapasztalatok hatását messze felülmúlja a filmekből és a híradásokból gyűjtött információk hatása. (Pusztán a filmek üzenetvilága alapján, személyes tapasztalatok nélkül is gondolhatjuk az USA lakóiról, hogy rendkívül hazafiasak, hiszen számtalan filmben láthatjuk, hogy az amerikai házakon ott lobog nemzeti zászló.)

 

Az autosztereotípia változása a heterosztereotípia változásánál sokkal komplexebb, mivel a saját tagsági csoportot heterogénebbnek látjuk, mint azokat a csoportokat, melyeknek nem vagyunk tagjai. A másik csoportról való tudásunk korlátozott, a csoportot meglehetősen homogénnek látjuk, viszont az ingroupról való tudásunk zavarba ejtően sokrétű. Így az autosztereotípia megváltoztatása sem lehetséges egy híradással, egy filmmel vagy valamilyen személyes tapasztalattal. Mégis, az autosztereotípia, jelentősége okán, érdemesebb a figyelemre, hiszen a saját csoport preferálása az önértékelés helyreállítását szolgálja.

 

Az autosztereotípia változtathatósága az önidentitás változtathatóságának kérdéséhez vezet. Az önidentitás azonban egy stabilitásra törekvő állapot, melyet magunkban hordozunk életünk teljes folyamán, az élet minden helyzetében (Turner 1982: 18.). A két fő alkotóeleme közül (egyéni és társadalmi) a társadalmi (nem, nemzetiség, vallás, stb.) az, ami a legközelebb áll az autosztereotípia szintjéhez. Turner erről azt állítja, hogy a sztereotípizált percepció tulajdonképpen a társadalmi identitás kognitív outputja (Turner 1982: 29). Tajfel és Turner szerint ugyanis igen szoros a kapcsolat az autosztereotípia és társadalmi identitás között. Turner szerint a társadalmi identitás abból adódik, hogy az egyén tudatában van egy társadalmi csoporthoz való tartozásnak, és tudatában van e tagság értékének is (Turner 1982: 16). Ezért az autosztereotípia változtatásához a társadalmi identitás változtatása szükséges.

 

Worchel és Rothgerber is a sztereotípiák változtathatóságáról ír. Szerintük a sztereotípia a csoport homogenitási szintjének pszichológiai manipulálásával változtatható (pl. nem minden alacsony férfi agresszív). De ezen felül változáshoz vezet az is, ha az egyén egy adott tulajdonság fontossági súlyát megváltoztatja, az adott tulajdonságot centrálisból periférikussá minősíti át. Az autosztereotípia szempontjából pedig kiemelendő megállapításuk, hogy a saját csoporton belüli, (például gazdasági) változások is megváltoztathatják a csoport sztereotipizálását (Worchel, Rothgerber 1997: 72-93).

 

Fentiekből kiindulva tehát, a nemzeti autosztereotípia változtatható, és a társadalom és a gazdaság fejlődése érdekében a magyarság önjellemzését és önértékelését olyanná kell alakítani, ami előre tudja vinni az országot és a nemzetet. Más szóval el kell „adnunk” a magyar nemzetet a magyar nemzetnek. Marketinges területre érkezve úgy fogalmazhatunk, hogy a feladat nem más, mint a magyar nemzet azon „márkatulajdonságainak” meghatározása, amivel azonosítani tudja önmagát, és amiben megkülönbözteti önmagát a többi nemzettől.

A „márka” és a „nemzet” szavak egy mondaton belüli szerepeltetése, különbözőségük okán, különösnek tűnhet első hallásra, de ha megvizsgáljuk a márkaidentitás összetevőit Kotler szerint, úgy láthatjuk, hogy a márkaidentitás elemei alkalmasak a nemzeti autosztereotípia leírására is (Kotler 2006: 376).

 

A márkaidentitás meghatározásakor, jelen esetben, a márka szerepét maga a nemzet játssza, a márkahasználókat pedig a nemzet tagjai. Az egyes elemek esetenként egyértelműek, így például a márkanév nem lehet más, mint a magyar, a márkajelzés pedig például a nemzeti lobogó. Más elemek esetében, mint például a márkakultúra, mely jelen esetben a nemzeti kultúra főbb elemeit, és megszemélyesítőit fedi le, talán társadalmi konszenzusra lehetne jutni.

 

A nagy kérdést, és egyben egy további vizsgálat valódi tárgyát a márkaszemélyiségének, az értékeknek, a márkatulajdonságoknak és a márkaelőnyöknek a meghatározása jelenti. A márka személyisége jelen átültetésben a nemzet jellemzőinek feleltethető meg, pontosabban azt a hiteles és egészséges önbizalommal rendelkező nemzeti autoszterotípiának, amit ki lehetne alakítani. A márkaértékek kialakításakor, természetes módon a nemzet által vallott értékekhez kell fordulnunk, melyeket, a márkatulajdonságokkal szerves egységben kell kialakítani. Például, ha úgy találjuk, hogy a jelen autosztereotípiától nem áll messze, és a fejlődés szempontjából is alkalmazásra ajánlott a „szorgalmas” mint márkatulajdonság erősítése, akkor az ennek megfelelő márkaérték természetszerűen a „szorgalom” lesz.

 

A márkaelőnyök meghatározásakor tulajdonképpen az autosztereotípia egyik elemét használjuk, úgy, hogy tudatában kell lennünk annak, hogy ezzel nagyon közel kerülünk a nemzeti heteroszterotípiához is. A nemzet azon megkülönböztető tulajdonságát kell ugyanis megfogalmaznunk, ami megkülönböztet bennünket másoktól, azaz azt a jellemvonásunkat vagy képességünket, ami csak a „mi” (magyarok) sajátunk, és amivel megjelenünk a többi nemzet előtt. A marketingben ezt egyszerűen csak USP-nek nevezik (Unique Selling Proposition) és a márkának azt az ígéretét illetik e névvel, amivel a leghangsúlyosabban és egyediként jelenik meg a vásárlók előtt (Reeves 1961: 46-48).

 

 

1. Ábra. A márkaidentitás összetevői



Forrás: Vágási, 2009. BME GTK Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék, Termék és Márkamenedzsment 3. óra pp. 12.

 

Ha sikerül a nemzet ezen hét komponensét tisztázni, akkor tudható az is, mi a cél és mi az üzenet. Az üzenet eljuttatása azonban nem húzható rá egy szokványos marketing tervre, hiszen amikor egy szokványos márkát kommunikálunk, azt a vevők életének egyetlen dimenziójába kell belehelyeznünk (mosóporokat a tisztításhoz, autót a közlekedéshez). A nemzet viszont az élet minden dimenziójában jelen van, hiszen a magánélet, a munka, az utazások, a szórakozás etc. egyaránt megélhető egy nemzet tagjaként. Ezért a hagyományos reklámfilmes megoldások helyett, az élet legkülönbözőbb dimenzióihoz kell kapcsolódni, melynek során a médiának rendkívüli szerepe lehet.

 

A média eddig is felvállalta néhány társadalmilag fontos ügy hirdetését (dohányzás ellen, rákszűrés mellett), ami jelzésértékű arra nézve, hogy a média nyitott társadalmi célú üzenetek továbbítása iránt. Egy felülről építkező, irányított autosztereotípia-módosítás esetén, kutatók és marketing szakemberek összefogásával létrejöhetne egy új magyar nemzet „márkaidentitás”, mely a média tolmácsolásával jutna el az egyénekhez. Civil kezdeményezés és a média összefogásával lehet az első példa értékű lépés, amivel elindulhatnánk azon az úton, aminek végén egy önmagával elégedett és kiegyensúlyozott nemzet áll.

 

Irodalom

 

A magyar-magyar sztereotípiákról Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium Szakmai anyaga http://www.nyi.bme.hu/ford/341ma.pdf pp. 12-16 (letöltés 2010.12.2.)

Csepeli, Gy. 1997. Szociálpszichológia. pp. 393-415. Budapest: Osiris Kiadó

Csepeli, Gy., Örkény, A., Székelyi, M. 2002. Nemzetek egymás tükrében. Interetnikus viszonyok a Kárpát-medencében. pp. 83-88. Budapest: Balassi Kiadó

Dénes, I. Z. 1999. Eltorzult magyar alkat: Bibó István vitája Németh Lászlóval és Szekfű

Gyulával. Budapest: Osiris Kiadó

Hankiss, E. 2005. Nem szeretem Magyarországot!

http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/333/1/7/ (letöltés 2010. 12.1.)

Hunyady, Gy. 1996. Sztereotípiák a változó közgondolkozásban. Budapest: Akadémiai Kiadó

Hunyady, Gy. 2005. A nemzetek jelleme és a nemzeti sztereotípiák. Előadás. In Mindentudás Egyeteme. IV Budapest: Kossuth Kiadó vagy

http://mindentudas.hu/elodasok-cikkek/item/32-a-nemzetek-jelleme-es-a-nemzeti-sztereotipiak.html (letöltés 2011. március 18.)

Kertész , I. 2001. A száműzött nyelv. Budapest: Magvető Könyvkiadó

Kotler, Ph., Keller K. L. 2006. Marketing-menedzsment. Budapest: Akadémiai Kiadó

Reeves, R. 1961. Reality in Advertising. pp. 46–48. New York: Alfred A. Knopf

Tajfel, H. Turner, J. C. 1986. The social identity theory of inter-group behavior. In Worchel, S., Austin, L. W. (Eds.), Psychology of Intergroup Relations. Chigago: Nelson-Hall

Turner, J. C. 1978. Social Categorization and Social Discrimination in Differentiation Between Social Groups: Studies in the Social Psychology of Intergroup relations. London: Academic Press

Turner, J. C. 1982. Towards a Cognitive Redefinition of the Social Group in Tajfel, H. (ed.) Social Identity and Intergroup Relations. Cambridge: Cambridge University Press

Vágási, M. 2009. A márka szerepe és értéke. Előadás a BME GTK Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszéken, Termék és márkamenedzsment tárgyban, 3. óra.

http://www.uti.bme.hu/data/segedanyag/67/3.amArkaszerepeEsErtEke_161954.ppt (letöltés 2011. március 30.)

Worchel, S., Rothgerber,H. 1997. Changing the Stereotype of the Stereotype in Spears, R., Oakes, J. P., Ellemers, N., Haslam, S. A. (Eds.) The Social Psychology of Stereotyping and Group Life. Oxford: Blackwell

Данильченко Харьков